
Vagner Mihály
• 1958-ban születtem Vácott. 1981 óta vagyok nős, öt felnőtt gyermekünk és (jelenleg) öt unokánk van. Erősáramú technikusi és Műkezelői képzettséggel Elektrikusként dolgoztam több nagyvállalatnál. (pl. Metró, Ferihegyi Repülőtér, Húsipar, Tungsram) 2023 óta nyugdíjas vagyok.
• Felnőtt megtérő vagyok, elmúltam 34 éves, amikor meghallottam Isten hívását. Hosszú keresés után fogadtam el a katolikus hitet. Számomra ez a felekezet volt a legkövetkezetesebb, legteljesebb a hit, Isten és az utolsó vacsora kérdéseiben. Dunakeszin laktunk családommal, és megtérésem után a Dunakeszi Jézus Szíve templomban kezdtem előszőr járni, majd szolgálni.
• Teológiai képzettségemet a Váci Hittudományi Főiskolában szereztem 1998-2002 között. Röviddel ezután meghívást kaptam a Váci Fegyház és Börtönbe szolgálni. Munkám mellett rendszeresen jártam be a börtönbe 17 évig, sokszor feleségemmel együtt, a fogvatartottakat Isten felé vezetni. Ebben az időszakban tagja, majd vezetője lettem a Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaságnak. Ebben az időszakban vittük be nemcsak Magyarországon – de a világon is egyedülállóan a börtön-cursillót – mely azóta saját lábra állva viszi tovább az evangelizációt az ország börtöneibe.
• 2008-ban Beer püspök atya diakónussá szentelt. 2018-ban lakásunk kisebbre cserélése végett kerültünk Felsőgödre, még Mészáros Csaba atya idejében. Számomra mindenképpen jel volt, hogy egy másik Jézus Szíve templom lett az új „otthonom”. Azóta is itt végzem szolgálatomat. A rendszeres homiliák tartása mellett vezetek imacsoportot, felkészítek jegyeseket házasságukra, felnőtteket szentségek vételére, tartok Biblia-órát. Ha szükséges végzek keresztelést, esketést és temetek is. Amire Kristóf atya megkér, igyekszem legjobb tudásom szerint teljesíteni. 2022-ben újjászerveződött a Karitász felsőgödi csoportja, melynek egyik tagja én lettem, vezetője pedig a feleségem. A templom 100 éves évfordulója alkalmából négy vetített előadást is tartottam. Ha igény mutatkozik rá, további előadás tartását is vállalom.
Személyi adatok:
született: 1975-ban, Lipnica Wielka (Alsólipnica), Lengyelország
1997.09.07-1998.09.07 noviciátus az Isteni Üdvözítő Társaságban
(szalvatoriánusok
1998.09.08. első szerzetesi fogadalom
1998-2004. szeminárium (Lengyelország
2002.09.08. örökfogadalom az Isteni Üdvözítő Társaságban (SDS)
2004.05.22. papszentelés
Állomáshelyek, beosztások:
2004-2006: Galgahévíz, kisegítő lelkész
2006-2009: Sződliget-Sződ, káplán
2009-2020: Galgahévíz, plébános
2020- Göd, plébános
Megbízások:
2009-2010: házfőnök és gazdasági vezetője galgahévízi SDS közösségnek
2015-2018: gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek
2018- elöljáró és gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek
Vasárnap: 8:30, 18:00
Szerdán és Pénteken: 18:00
Szerdán és Pénteken a szentmisék után.