Gödi Áldás Háza:
Közösségünk ökumenikus közösség: minden Krisztust követő és Őt kereső testvérünket szeretettel fogadjuk az egység Lelkével.
Legerősebb elhívásunk a dicsőítés, Isten áldása. Ebből kaptuk a meghívást a másokért mondott áldásra, közbenjárásra. Ezt tesszük a dobozba helyezett kérésekért, Gödért, egyéni, személyes imádságok által, akár hosszabban is, ha valakinek erre van szüksége (Healing Room: gyógyító-életet átimádkozó szolgálat).
Keddenként fél 6-tól vannak az alkalmaink a felsőgödi templomban. Van egy meghirdetett alkalmunk minden hónap második keddjén, ahol az Oltáriszentség előtt van dicsőítés, tanúságtétel, és lehet kérni egyéni közbenjáró imádságot. A többi kedden (a sekrestye felől lehet ilyenkor bejönni) kis létszámban szintén az Oltáriszentség előtt dicsőítünk, imádkozunk nyelveken Gödért és különböző szándékokért, olvasunk a Szentírásból és csöndben az Úr előtt vagyunk, próbáljuk az Ő hangját meghallani, prófétálunk, vagy éppen személyesen imádkozunk valakiért. Ezután tanítás, megosztás, igeolvasás, tanúságtétel vagy egymásért való személyes közbenjáró ima kap teret. A hónap negyedik keddje kivételével, ami kifejezetten a közösség tagjainak van, a többi alkalom mind nyitott. Aki érdeklődik, jöjjön nézze meg „hol lakunk” :) Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Kapcsolattartó :Takács Zsófi (takacspzsofi (kukac) mail.com)
Személyi adatok:
született: 1975-ban, Lipnica Wielka (Alsólipnica), Lengyelország
1997.09.07-1998.09.07 noviciátus az Isteni Üdvözítő Társaságban
(szalvatoriánusok
1998.09.08. első szerzetesi fogadalom
1998-2004. szeminárium (Lengyelország
2002.09.08. örökfogadalom az Isteni Üdvözítő Társaságban (SDS)
2004.05.22. papszentelés
Állomáshelyek, beosztások:
2004-2006: Galgahévíz, kisegítő lelkész
2006-2009: Sződliget-Sződ, káplán
2009-2020: Galgahévíz, plébános
2020- Göd, plébános
Megbízások:
2009-2010: házfőnök és gazdasági vezetője galgahévízi SDS közösségnek
2015-2018: gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek
2018- elöljáró és gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek
Vasárnap: 8:30, 18:00
Szerdán és Pénteken: 18:00
Szerdán és Pénteken a szentmisék után.