Bizonyára mindenki imádkozik a szeretteiért, gyermekeiért, unokáiért. De milyen jó ezt néha együtt tenni, és egymásért, egymás családjaiért is imádkozni! Ehhez mindenki azt és annyit oszt meg a többiekkel, amennyit gondol, amennyi jól esik a lelkének. Senkit nem erőltetünk, de mindenkit meghallgatunk, szeretettel, biztatással erősítjük, támogatjuk egymást.
Az első Szent Mónika közösséget Spanyolországban alapították gyermekeikért imádkozó édesanyák, 1987-ben. Szent Ágoston édesanyját, „gyermekeiért szüntelenül imádkozó anyát” választották névadó-pártfogójuknak. A ’90-es évektől kezdődően Magyarországon is számos közösség alakult. A felsőgödi plébánián minden hónap utolsó vasárnapján, a reggeli mise után tartunk imaórát, ahol közösen elimádkozzuk az Édesanyák napi imádságát, a Szent Mónika litániát, egy tized Rózsafüzért és ezeken kívül is egy-két imádságot, amit éppen valaki kér. Mindig hagyunk időt a beszélgetésre is, aki szeretné gondját, baját, örömét, kérését megoszthatja a többiekkel, de ez természetesen nem „kötelező”. Általában nyolcan, tízen jövünk össze barátságos, családias hangulatban, negyventől kilencven éves korig.
Szeretettel várunk minden édesanyát, nagymamát, alsó és felső korhatár nélkül. Jelenleg is vegyes a korosztály, és ezt nagyon gyümölcsözőnek érezzük.
Ha valaki szeretne csatlakozni, írjon, vagy keressen bátran:
Wágnerné Éva, wagner.eva.1961@gmail.com
Lenkovics Mária, lenkovicsmaria@gmail.com
Váraljai Teréz
Abonyi Judit
Hendrikné Vera