
Göd Jézus Szíve Plébánia – SZIL Lányok
Június 21-e a nyári napforduló napja. Ilyenkor a legrövidebb az éjszaka, és a Nap az égbolton a
legmagasabb delelési ponton áll. A világ minden táján megünnepelik ezt a napot. Mind a pogány,
mind a keresztény kultúrkörben jelentős ünnep, noha a keresztény hagyomány június 24-én
Keresztelő Szent János, Jézus megkeresztelőjének születésére emlékezik. Ahogy mi, Szent Iván lányok
is.
Minden úgy indult, hogy megirigyeltük a fiúk táborát, s így párhuzamosan velük, a szomszéd faluban mi is elkezdtük 2007-ben a lány tábort, amit Szent Iván tábornak neveztünk el. Az elmúlt években megfogalmazódott bennünk, hogy nem csak táboroztatni szeretnénk a lányokat, hanem átadni nekik a táboron kívül is azt a tapasztalatot, érzést, élményt, és sokszor feladatot, amit a közösséghez tartozás jelent. Ezt a kis közösséget és egyben a havonta, iskolaidőben megtartott foglalkozásainkat SZIL-nek nevezzük (Szent Iván Lányok).
Bár a táborban mindenki hamar fel tud oldódni, de úgy látjuk, hogy a közösséggé váláshoz az évi egy hét közös táborozás nem elég. Szeretnénk ezért, ha igazán megismerhetnénk a lányokat és velük építkezve tudnánk haladni a közösséggé formálódás útján, aminek így, a nyári tábor lenne a csúcspontja minden évben.
Az első alkalom annak idején egy szentivánéji habos kakaózás volt, amiből aztán hagyomány lett. Évről évre összegyűltünk. A második alkalommal elmentünk néhány napra a vámosmikolai plébániára és elvittünk magunkkal pár lelkes kislányt. Mindig egyre többen lettünk, így alakult meg ez a lányközösség és a tábor.
Mivel minden évben igyekszünk Keresztelő Szent János születésnapját megünnepelni a táborban csillagleséssel és habos kakaóval, innen kapta nevét a Szent Iván tábor, mi pedig a Szent Iván Lányok vagyunk. Értelemszerűen a tábor védőszentje Keresztelő Szent János.
3. osztálytól foglalkozunk évközben a lányokkal és igyekszünk nem csak táborozni együtt, hanem közösséggé formálni őket. Minden csoportnak saját neve van korosztály szerint és csoportonként, amit aztán "magukkal visznek". Mivel Keresztelő Szent János a Jordán vizében keresztelte meg Jézust, ezért a víz, mint szimbólum megjelenik a neveinkben (Tavirózsák, Jégvirágok, Zivatarok, Hullámok, Szivárványok…).
Évközben a 3. és 4. osztályosok a Cseppek. A legkisebbeket első évben még nem visszük el a táborba, nekik egy hétvégét szervezünk a plébánián. Az első táborozó kiscsoport tagjai a táborban lesznek Cseppekből Forrásokká, ők a 4. osztályt végzettek, akik a táborban választanak maguknak nevet. 5. osztályosok a Csermelyek, a 6.-osok a Patakok, a 7. osztályosok a Folyók. Ezzel le is zárul a táboroztatottak csoportja, mert a 8. osztályosok már segítőként jönnek a táborba, de még saját csoportot alkotva.
A nyolcadikosokat a táborba Danokká avatjuk, amit megelőz a Dan-képzó (havi egy alkalom a plébánián) ahol beavatjuk őket a táborkészület rejtelmeibe. A következő táborban, mint másodéves Danok, a saját vezetőikkel a legkissebbekkel foglalkoznak, a Dan-képzőre továbbra is járnak évközben, a havi SZIL találkozón pedig segítenek a csoportjukban. Azok a lányok, akik kitartanak a munkában, és szívesen foglalkoznának továbbra is a kissebbekkel, vállalják az ezzel járó feladatokat, 10. osztály után vezetőkké, vagyis Jordánokká válnak.
Visszatérő napjaink, programjaink:
Nulladik nap: Vezetők lemennek a tábor helyszínére, előkészítik a programokat
Első nap : a Nagy akadályverseny napja, amit a „friss”( nyolcadikos lányok) segítők raknak össze. Ez a vizsgamunkájuk, mielőtt Danokká avatjuk őket.
Második napon van a beavató szentmisénk, amit a plébánosunk celebrál. Itt kap minden lány egy sálat, amit a közösségünkhöz tartozása jeléül visel. Ez az az ünnepélyes pillanat, amikor a szentmise keretein belül mindenki a következő korosztályi csoportba lép. Itt lesznek a Cseppekből Források, a Forrásokból Csermelyek, stb.
Elmaradhatatlan program a szentiván éji tündérleső túra, amikor sötétedés után kimegyünk a természetbe tündéreket keresni, de az úti cél végén rájövünk, hogy a tündérek mi magunk vagyunk és az a csodás természet, amit Istentől kaptunk ajándékba és ott, akkor körbevesz minket. Ezen az estén köszöntjük fel Keresztelő Szent Jánost.
Minden évben eltöltünk egy közös napot a közelben táborozó fiainknál, akik már jóval régebb óta szervezik meg az egyházközség apukáinak és fiaiknak a ministráns/horgász/apa-fiú tábort. Egy nap a kézműveskedés a fő program, ahol 4-5 műhely biztosít lehetőséget a lányoknak valamit készíteni. Van, amikor itt készítünk el eszközt valamilyen későbbi programra. A tábor utolsó estéjén nem maradhat el a SZIL-faktor, amikor mindenki megmutathatja, mit tud. Vannak, akik csoportot alkotnak és táncolnak együtt, van, aki énekel, van, aki előad valamit és van, aki viccet mesél.
Egyik táborból sem maradhat el délután (ha csak az időjárás másként nem határoz) az Ipolyban fürdés, hiszen a nyári melegben nagy szükségünk van az enyhítőre és táborzáráskor egyik lány sem hagyja ki a legjobb élmények közül. Ezt beletervezzük a tábor programjába, de mindig készülünk tervvel rossz idő esetére.
A táborban a Jordánok fix csoportokban szolgálnak. Két Jordán vezet egy csoportot, mellettük dolgoznak a segítő Danok, és hozzájuk tartozik egy-egy csoport kislány, akiket évközben is vezetnek a havonta tartott SZIL foglalkozásokon.
A táborban a reggeli után van az áhítattal egybekötött reggeli ima. Minden Jordán-páros kap egy napot a táborban, amikor ők és a segítőik felelősek a reggeli ima lebonyolításáért, a lelki téma vezetéséért és az egész nap programjáért.
Általában a reggeli imán és áhítaton kívül a többi programban a Jordánok egymás segítségére vannak csoportvezetésben, irányításban, a feladatok lebonyolításában, így akié az adott nap, annak a fő teebndője az előkészületekben és az események koordinálásában van.
Minden évben csinálunk a kézműves napon egy zászlót is, amit a fiúk valamelyik éjjel ellopnak. Persze mi is meg szoktuk kísérelni ellopni az ő zászlajukat, több-kevesebb sikerrel, de biztos, hogy egyeseknek ez jelenti a legnagyobb izgalmat… A zászlólopásban a Danok vehetnek csak részt, akiket autóval szoktam átvinni Ipolydamásdra. Hajnalban próbáljuk megközelíteni a fiúk táborát és az őrséget leküzdve ellopni a zászlójukat.
Személyi adatok:
született: 1975-ban, Lipnica Wielka (Alsólipnica), Lengyelország
1997.09.07-1998.09.07 noviciátus az Isteni Üdvözítő Társaságban
(szalvatoriánusok
1998.09.08. első szerzetesi fogadalom
1998-2004. szeminárium (Lengyelország
2002.09.08. örökfogadalom az Isteni Üdvözítő Társaságban (SDS)
2004.05.22. papszentelés
Állomáshelyek, beosztások:
2004-2006: Galgahévíz, kisegítő lelkész
2006-2009: Sződliget-Sződ, káplán
2009-2020: Galgahévíz, plébános
2020- Göd, plébános
Megbízások:
2009-2010: házfőnök és gazdasági vezetője galgahévízi SDS közösségnek
2015-2018: gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek
2018- elöljáró és gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek
Vasárnap: 8:30, 18:00
Szerdán és Pénteken: 18:00
Szerdán és Pénteken a szentmisék után.