Túrakör

Időpont

Körülbelül havonta

Rövid bemutatkozás

„A természet az egyedüli, melyet a fantázia nem szépíthet, nem nagyíthat, csak törpíthet.” (Mikszáth Kálmán)

 

Szórványos plébániai túrák korábban is voltak minden évben, de egy jól sikerült kirándulás után 2015 pünkösdjén – amikor még a sárdagasztás sem tudta kedvünket szegni – többekben megfogalmazódott, milyen jó is lenne rendszeresen nekiindulni, ismerkedni a környékünk szépségeivel, meg persze egymással. A szeptemberre tervezett első túrát mindjárt kétszer is el kellett halasztani a nagy esőzések miatt, de azóta havonta útra kelünk, hol a Börzsönybe, hol a Pilisbe vagy a Cserhátba, de olykor még távolabbra is.

A kirándulások mindig szombaton vannak, a választott útvonaltól függően tömegközlekedéssel utazunk, de ha a környék alkalmas körtúrára, akkor szívesen megyünk autóval. Ilyenkor aki teheti, autóval érkezik a találkozóhelyre, de csak annyit használunk belőlük, amennyire ténylegesen szükség van.

A tervezett kirándulásokról a fontosabb tudnivalókkal két héttel korábban levelet küldünk mindkét plébánia levelezőlistájára, de az információk a megelőző utolsó vasárnapon a templomi hirdetések között is elhangzanak, illetve itt a honlapon is lehet tájékozódni. Jelentkezni általában nem szükséges, ha mégis, annak módját jelezzük.

A Túrakör közössége teljesen nyitott mind a két plébánia hívei, mind mások felé. Bárkit szívesen látunk túráinkon, aki nem vágyik különleges teljesítményekre, viszont örömmel tölt el egy-egy napot jó társaságban szép természeti környezetben. Kutyát is lehet hozni, a táv alkalmanként 12-16 km.

A fotógaléria itt található.

Paulik Péter, 20/770-0878, paulik.peter@gmail.com
Gonda Irén, 20/326-8620, makkamama53@gmail.com
Pataky Ági, 30/260-9911, patakiagi2@gmail.com
Petriné Egyed Ágnes, 30/695-2958, bodzavirag@gmail.com

Elérhetőségeink

paulik.peter@gmail.com

20/770-0878

MIKLSIAK KRZYSZTOF (Kristóf) SDS

Plébános

Személyi adatok:
született: 1975-ban, Lipnica Wielka (Alsólipnica), Lengyelország
1997.09.07-1998.09.07 noviciátus az Isteni Üdvözítő Társaságban
(szalvatoriánusok
1998.09.08. első szerzetesi fogadalom
1998-2004. szeminárium (Lengyelország
2002.09.08. örökfogadalom az Isteni Üdvözítő Társaságban (SDS)
2004.05.22. papszentelés

Állomáshelyek, beosztások:
2004-2006: Galgahévíz, kisegítő lelkész
2006-2009: Sződliget-Sződ, káplán
2009-2020: Galgahévíz, plébános
2020- Göd, plébános

Megbízások:
2009-2010: házfőnök és gazdasági vezetője galgahévízi SDS közösségnek
2015-2018: gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek
2018- elöljáró és gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek

Általános miserend

Vasárnap: 8:30, 18:00

Szerdán és Pénteken: 18:00

Gyóntatás

Szerdán és Pénteken a szentmisék után.