Felsőgödön 2015. február 23. és május 11. között volt a Szentlélek szeminárium lehetősége.
A szeminárium végén megígértük, hogy továbbra is együtt szeretnénk haladni a lelki fejlődés útján,
a Szentlélek vezetésével. Ennek az elköteleződésnek lett kézzelfogható gyümölcse a Búzavirág
közösség, amely azóta is sokak számára jelentett lelki erőforrást, meghallgatást és szeretetteljes
együttlétet.
Hosszú éveken át minden hónapban összegyűltünk rendszeresen imádságra, elmélkedésre, bibliai
témák közös feldolgozására. Találkozóinkat kis csoportban tartottuk, ahol lehetőség nyílt egymás
meghallgatására és lelki támogatására. A közös alkalmak előkészítését mindig egy kijelölt felelős
vállalta magára, aki imádságban hordozta a csoport tagjait, és lelki tartalmakkal, emlékeztető
gondolatokkal segítette a közösség épülését.
A találkozók rendszerét a COVID-járvány sajnos megszakította, és azóta a Búzavirág csoport alkalmai
szünetelnek.
Az elmúlt években is hálát adunk Istennek az elmúlt évek ajándékaiért, és kérjük az Úr áldását a
folytatásra. Hiszünk abban, hogy eljön az idő amikor újra együtt kereshetjük jelenlétét, vezetését és
szeretetét.
Tordon Ákos: Búzavirág
Az ég madara megkérdezte a búzavirágot:
– Tán az ég virága vagy, búzavirág? Mert olyan kék vagy, akár az ég.
– A föld virága vagyok – felelte a búzavirág –, de szeretem az eget. S az ég nekem adta színét, mert ő
is szeret engem.
– S nem fáj, hogy oly messze vagy tőle?
– Nem vagyok messze tőle, hiszen itt van a fejem felett, ennél közelebb soha se lehettünk
egymáshoz.
Az ég madara ez után is meg akarta kérdezni. De közte s az ég között mérhetetlen volt a távolság.
Személyi adatok:
született: 1975-ban, Lipnica Wielka (Alsólipnica), Lengyelország
1997.09.07-1998.09.07 noviciátus az Isteni Üdvözítő Társaságban
(szalvatoriánusok
1998.09.08. első szerzetesi fogadalom
1998-2004. szeminárium (Lengyelország
2002.09.08. örökfogadalom az Isteni Üdvözítő Társaságban (SDS)
2004.05.22. papszentelés
Állomáshelyek, beosztások:
2004-2006: Galgahévíz, kisegítő lelkész
2006-2009: Sződliget-Sződ, káplán
2009-2020: Galgahévíz, plébános
2020- Göd, plébános
Megbízások:
2009-2010: házfőnök és gazdasági vezetője galgahévízi SDS közösségnek
2015-2018: gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek
2018- elöljáró és gazdasági vezetője magyarországi SDS közösségnek
Vasárnap: 8:30, 18:00
Szerdán és Pénteken: 18:00
Szerdán és Pénteken a szentmisék után.