Kedves Testvérünk!
A plébániai tábor 2026.07.23-26- ig lesz az erdőteleki Pintér tanyán! A táborba szeretettel várjuk a kisgyermekes családokat és azokat a fiatalokat is, akik szívesen vigyáznának a kisebbekre egy- két órát naponta, de azokat is, akik egyedül vagy gyerekek nélkül érkeznének. A tábor célja, h közelebb kerüljünk Istenhez és egymáshoz is, így egyaránt lesz lehetőség lelki programokra, előadásokra és bőven lesznek közösségi játékok, beszélgetések, lazulás is. A tábor férőhelye 120 fő, a jelentkezés tavasszal indul, és előnyben részesülnek azok, akik végig részt vesznek a táborban.
Köszönöm a szervező csapat nevében!
Zsófi